Igazából már minden eleve megvan. Az, amire vágyom, már most az enyém. A lélek szintjén már eldőlt, hogy megkapom azt a bizonyos állást, ahogy az is, hogy találkozom azzal a bizonyos emberrel. Türelmetlen vagyok, mert a mindennapi életemben ebből még nem igazán látok semmit. Azonban mindez csak idő kérdése, hogy a fizikai síkon is megvalósuljon.

   Ami az enyém, azt senki sem veheti el tőlem. Amiről a sorsomba van írva, hogy az életem része lesz, azt nem tudja senki, még én sem, megakadályozni, hogy valóban az életem része legyen. Csak az időpont a kérdéses, a mikor változhat. De attól még, mert késik, el fog jönni.

   Mert már az enyém. Már megkaptam, csak még meg kell várnom az isteni időzítést, amikor minden feltétel adott ahhoz, minden és mindenki készen áll arra, hogy az adott dolog fizikailag is megvalósulhasson az életemben. Akkor viszont késlekedés nélkül meg fogom kapni.

   Ám addig türelmesnek kell lennem. Nem siettethetek semmit, aminek még nincs itt az ideje.

   Nehéz türelmesnek maradni, amikor az ember már nagyon vágyik valamire, de az csak nem jön, és még csak nem is érti, miért, amikor látszólag már készen állna rá.

   Ilyenkor mindig attól tartok, én rontottam el valamit. Hogy én hátráltatom a dolgok megvalósulását a félelmeimmel, a traumáimmal, az elvárásaimmal. Hogy valamit rosszul csinálok. Félek, hogy a félelmeim miatt végül mégsem azt kapom, amire vágynék, vagy amire szükségem lenne, mert rosszat vonzok be.

   De, ha valami már az enyém, akkor az már az enyém.

   Ha odatettem magamnak az utamra azt a munkát, ami a legjobb számomra, akkor meg is fogom találni azt a munkát, vagy pont, hogy a munka talál meg engem. Ha megbeszéltem a Lélektársammal, hogy az utunk során találkozunk, akkor mindenképpen egymásra fogunk találni. És Vele fogok találkozni, nem mással.

   Nem vonzhatok be rossz munkát, vagy rossz személyt. Nem vonzhatok be semmit, ami nincs összhangban az Univerzum akaratával. Képtelenség. Mert mindaz, aminek az életem részének kell lennie, az már létezik az energiák időtlen szintjén. Talán már csak arra kell várnom, hogy a fizikai síkon is létrejöjjön, vagy adottak legyenek a feltételek a találkozáshoz.

   Ez pedig nem tőlem, a földi énemtől függ. Önhittség lenne azt feltételeznem, hogy egy egyszerű, földi tudat a maga kis félelmeivel belepiszkálhat az Univerzum dolgaiba. Nincs ekkora hatalmam itt, a fizikai síkon. A Felsőbb Énem pedig úgyis értem dolgozik, nem pedig ellenem.

   A felsőbb dolgokba nem láthatok most így bele, nem tudhatom, mi alakítja a szálakat, hol tartanak jelenleg a dolgok. Földi perspektívából csak a hiányt, a késlekedést láthatom, de arról fogalmam sincs, mi okból van ez így. Pedig okkal van ez így.

   Tehát csak ki kell várnom, hogy eljöjjön a megfelelő pillanat. Márpedig az el is fog jönni és megkapom, amire vágyom. Mert az már az enyém.