A madarak vidáman csicseregtek a fák görbe ágain. A magasban zöldellő leveleket kellemesen hűvös hegyi szellő rezegtette meg, a susogással megnyugtató háttérzajt adva a csivitelésnek. Minden olyan békés volt. A hatalmas és göcsörtös gyökerek között álldogáló vérfarkasnak nem is volt kedve megtörni az élettel teli csendet.

   A lány arcát a sűrű lombozaton átszűrődő, meleget adó napsugarakba tartotta. Magas alakját aranyszínű ragyogásba vonták a fénynyalábok. Fehér és szürke, derékig érő haján, valamint a jelenleg enyhén lelapuló, hegyes füleit fedő szőrszálakon megcsillant a meleg fény.

   Mélyen magába szívta az ezerféle ismerős szagot és illatot felé sodró, frissítően áramló levegőt, majd lassan kinyitotta a szemeit. Világoskék íriszei éppolyan fényesen ragyogtak, akárcsak a vállát fedő, rövid köpenyt a nyakánál összefogó, mélykék csat.

   Szürke piheszőrrel borított ujjait egy pillanatra szorosabbra vette a kezében lévő íj bőrrel fedett része körül, de aztán ellazította őket. Pillanatnyi gondolkodás után a fegyvert a vállára akasztotta. A világos fa halkan hozzákoccant a tegezhez, amit széles, fekete bőrszíj tartott a hátán.

   Jelenleg már úgysem volt szüksége sem az íjra, sem pedig a tegezben lévő, saját maga által készített, tarka tollú nyilakra. Ugyan eredetileg vadászni indult, ám a természet nyugalma olyan mértékben átjárta, hogy már nem volt kedve iménti prédáját üldözni. Helyette inkább csak belefúrta farkasmancsban végződő lábait az enyhén nedves földbe, hogy a hangok és szagok keveréke mellé még az erdei talaj puhaságát is élvezhesse.

   Hosszú percekig állt így, teljesen mozdulatlanul, mélyeket lélegezve. Közben tekintetével a hol árnyékos, hol napsütötte erdőt fürkészte. Csak fülei rezzentek meg időnként, mikor egy-egy a közelében motoszkáló állat miatt megzörrent az aljnövényzet.

   Azonban egy idő után felfigyelt egy kicsivel másabb hangra is: valahol a közelben patak csörgedezett. A vízcsobogás egészen eddig teljesen beleolvadt a levelek zizegésébe, ám most már jól hallhatóan elkülönült számára a többi zaj közül. Ösztönösen nyelt egyet, mire egyből rá is jött ennek az okára. Némán sóhajtva megcsóválta a fejét, azzal kelletlenül tett néhány lépést előre.

   Lassan haladt, hogy a mozdulataival ne zavarja fel a környezetében lévő állatokat. Nem akarta elijeszteni a nyulakat, amiknek a felé áramló, halvány illatába jóval erőteljesebb rókaszag keveredett. Sejtette, hogy a ragadozó hozzá hasonlóan vadászni hagyta el az otthonát, ő pedig nem szándékozott megakadályozni ebben. Csak akkor szaporázta meg a lépteit, mikor elég távol ért tőlük ahhoz, hogy a környezetében megjelenő újabb szagok elfedjék az övéiket.

   Ekkor viszont gondolt egyet és elrugaszkodott. Erős lábaival sebesen lendült át az útját álló gyökerek felett, majd futásnak eredt. Karmos mancsai könnyedén megkapaszkodtak a puha földben; sem a göröngyök, sem a talajt borító levelek és letört ágak nem jelentettek számára akadályt.

   A tegezben minden mozdulatára összekoccantak a nyilak, de egyáltalán nem zavarta a hang. Az olyan ismerős volt számára, hogy szinte már fel sem figyelt rá. Attól pedig a legkevésbé sem kellett tartania, hogy útközben elhagyná a vesszőket, hiszen minden felszerelése a saját keze munkája volt.

   Fekete és sötétkék köpenye zászlóként lobogott mögötte, csak az íj fogta le valamennyire az anyagot. Ellenben a haját semmi sem korlátozta le, így a szürke tincsekkel vidáman játszhatott a légáramlat. Farkasokéhoz hasonlatos farkán is felborzolódott valamennyire a hosszú bunda.

   Gyorsaságának hála hamar a patak közelébe jutott. A sebesen folyó víz hangja egyre erőteljesebben hallatszott. Ugyan magát a medret még nem láthatta, de a fák ritkulását már jó előre jelezte az ágak között fényesebben átragyogó Nap.

   Nem, mintha bánta volna a futást és az ugrálást. Kifejezetten szeretett a vastag törzsek és göcsörtös gyökerek között száguldani. Ahogy ruganyos lábai biztosan vitték előre... olyankor érezte magát igazán szabadnak. Nem kellett sem a falkatársaival foglalkoznia, sem pedig a kötelezettségeivel, vagy a vadászattal. Viszont jelenleg szomjúsága felülírta valamennyire ezt a kellemes érzést.

   Elmosolyodott, mikor végre a szeme elé tárult a patak. A meredek hegyoldalnak köszönhetően a folyása igencsak sebes volt, emiatt a víz kifejezetten nagy zajt csapott. Ha nem ismerte volna már minden kanyarulatát, azt hihette volna, egy kisebbfajta folyóval van dolga.

   Lelassított, majd teljesen megállt. Már csak néhány lépés választotta el a pataktól. Ám mielőtt még jobban megközelítette volna, néhány pillanatig elcsendesedve csodálta a csobogó vízen szikrázva megtörő napfényt. A medret szegélyező kisebb-nagyobb kövek csak még inkább megzavarták az egyébként sem összefüggő vízfelszínt, aminek köszönhetően ez a teljesen hétköznapi jelenség szinte mesébe illővé vált.

   Viszont egy idő után megelégelte a nézelődést. A csillogástól hunyorognia kellett, mikor a partra leguggolva a patak fölé hajolt. Így inkább becsukta érzékeny szemeit, úgy formált kelyhet a tenyereiből és merítette bele szürke kézfejeit. Miközben nagyot kortyolt a kristálytiszta vízből, néhány hideg csepp az arcába csapott, kellemesen felfrissítve őt.

   Ekkor halk reccsenés ütötte meg a fülét, mire egyből felkapta a fejét. Először nem is volt benne biztos, hogy valóban történt volna bármi is, hiszen a vízcsobogás mellett nem igazán támaszkodhatott a hallására. Ám hamarosan mozgásra figyelt fel a patak túlsó felén.

   A következő pillanatban már egy sötét szempár nézett vissza rá a bokrok közül. A szarvas egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, majd riadtan visszahátrált a növények takarásába. Azonban mire felhangzottak a sebes dobbanások, Lyjéna már fel is pattant. Füleit lesunyva suhant át a patak fölött, kezében felajzott íjával.